Halihóó Drága Feleim!

Engedjétek meg, hogy egyből az igen tajtékos kis lovak közé csapjak, mert szorít az idő és a bundabugyi.  A Zünnepek közül én húztam a hosszabbat, ígyhát elétek tárom életünk első olyan többnapos Szilveszterének történetét, amikor a 31-ét követő napok nem szánalmas négykézlábazással, falrahányással és keserű nyálnyeldekléssel teltek.

Szóval a gyászosan a vége felé vánszorgó Kétezertizenöt utolsó napján egész nap húztam a számlákkal teli igát a munkahelyemen, és még az sem villanyozott fel, hogy alig vannak az irodában így büntetlenül lopkodhatom a menedzserek külön kis konyhájából az üdítőt és a méregdrága teát, kávét. Vagy előadhatom a Hattyú Halálát tetszőleges számú felvonásba sűrítve a fénymásolószobában míg arra a keresztbeszüttyentett nyomtatványra várok. (Ami persze nem jön, hiszen előbb rá kellene nyomni a Print gombra, ugye.) A másik jó oldala az ünnepek alatti munkának, hogy alig vannak az utakon és nyugodtan száguldozhattam Dézivel, kedves kis első autókámmal, aki nagyvonalúan legyint csak, ha elfelejtem beindítani a motort és mégis üvöltök vele, hogy miért nem indul?! Édesen mosolyog csak akkor is, mikor a lámpa helyett a távolsági fényszórót kapcsolom fel és nagyon figyelmesen pittyog, ha előremenet helyett tolatva próbálok elindulni. Parkolásoknál meg aztán igazán kedvesen félrenéz, ha véletlenül felszaladok a padkára és egy kis koccanáskát sem ver ám nagydobra. Igazi kincs az én Dézim!

Szóóval vissza a Sz’eszterhez: hazaértem után lóhalálában megfürödtem,  és hajat is szárítottam - ami nálam ultra kirittyentésnek számít – mialatt Dundi a bulira hangolta magát, azaz partyzenét üvöltetve rohangált a nappaliban, aggódó pillantásokat vetve a gallon rumjára, nehogy megfázzon a mélyhűtőben.

Végül 7körül, mint minden rendes óév búcsúztató, töméntelen mennyiségű kólával és lájmmal kísérve a Kis Rum-cájszt, elindultunk a szilveszteri buliba. Magyarán átszaladtunk az utca másik oldalára. Lassan kezd ám körvonalazódni, legalábbis az én mentális tréképemen - eztet elsőre csak elírtam, de mivel létezik a Freudi elszólás és úgy hallottam nagyon magányos, úgy gondoltam így hagyom és megalapítom a Freudi elírás fogalmát is, csak hogy legyen kivel snapszerezniük -, hogy tulajdonképpen kikkel is vagyunk itt mi körülvéve, de ezt egy másik alkalommal tárom elétek. Hiszen embereket apró skatulyákba gyömöszölni igazán kimerítő, de annál szórakoztatóbb feladat és asszem a Dalai Lámát kivéve elég sokan a nagymesterei vagyunk. De ez még korántsem biztos. Ahogy megérkeztünk, gyorsan felmértem a terepet és végigtekintve a kissé túlöltözött, de cserébe nagyon túlsminkelt – vagy épp alulmaszkírozott – csajokon megállapítottam, hogy na, ez az este kétféleképp alakulhat. Vagy mindenki szépen levetkőzi a gátlásait és úgy istenesen, könnyeden, lerészegedik, VAGY megmarad vérbeli városi yuppienak és pezsgőspoharat szorongatva ontja a szúrós pillantásokat a nőtársak felé, ügyesen oldalazva a legkecsegtetőbb férfiegyed felé. Sajnos inkább a második lett, bár a Dundi és a házigazda igencsak kitettek magukért és egymásért, és fenntartások nélkül fogadták magukba Rumcájsz évezredes tanításait, azért az estéből nem lett világirodalmi anyag. Persze mindez lehet, hogy az én hibám, hisz még mindig nem iszom, vagy legalábbis nem „rendesen”, ahogy a családunkban illik. Így azért nehéz volt élvezni, hogy órákig hallgathatom, ahogy egy középiskolai spanyoltanárnő elénk tárja a nyelvek eredetéről és fejlődéséről rögtönzött disszertációját, amit összesen két nyelv és annak is legfeljebb közepes ismeretére alapozott.

Fél 11 körül aztán elindultunk a buliba, ahova csak két lánynak volt jegye és a társaság többi 12 tagja azt tervezte, hogy ezzel a két jeggyel fog bejutni. Ez azért elég meredek mutatványnak tűnhet, de én már a Filmfesztiválon töltött önkénteskedésem óta tudom, hogy az amerikai rendezvények szervezői a leleményes beszökési kísérletek elhárításának evolúciójában a zöld szemes ostoros fejlettségi fokán járnak. Ha valahova be akarsz menni, elég csak annyit mondani, hogy a társulat tagja vagy, ide jársz évek óta répát szedni, épp az előbb vitte el egy kis cica a jegyedet, stb. stb. és már benn is vagy. Valahogy még senki sem vette górcső alá, hogy vajon hogy lehet, hogy még a csilláron is emberek lógnak ha a pénztáros Tibi csak 4 jegyet adott el… Mondanom se kell, bár QR-kódos volt a jegy, amiből a lány 26-ot nyomtatott, a jegypénztárnál arra hogy pirosan villog és sípol a leolvasó, csak zavartan annyit közöltek, hogy hát végül is két emberre szól, úh menjünk csak. Mindennek sokkal jobban örültem volna, ha nem a színpadon elmélyülten 70-es évek zenéire vonagló énekes-bohóc társulat nyekergését kellett volna hallgatni, hanem valami rendes zenét. Éjfélkor ügyesen elrontották a visszaszámlálást így a Dundival a bárpultnál idejekorán, D előtt négy másodperccel váltottuk a kultikussá vált éjféli csókot, és mikor ténylegesen elütötte az óra az éjfélt, a cukin ittas Uram már megint csak a pultos lánnyal lett elfoglalva. Osztán kiterelték a népet a hely elé ahol megtekinthettük a tűzijátékot a folyó felett, ami szupi volt csak már nagyon elég lett a napból, és gyorsan hazaübereztem a mentálisan visszamaradott szeri sofőrrel.

MÁSNAP viszont, Dundi közölte, hogy meghívásunk van az előző napi szomszéd szomszédjaihoz, ahol valami újév köszöntő brunch (magyarul „regbéd”) van, és utána együtt sokan lesétálunk megnézni a nagy múltú Mummers fesztivált, ami egyedül Philadelphiában szokás és lehetetlen kihagyni, ha az ember itt él. Mert aki kihagyja, egyből felrobban és elszenesedett kráter mered csak a helyén, s hamvaiból lelkes lepkék lakomáznak. Ezt biztos forrásból tudjuk. Tehát átmentünk, erre csendes szendvicsezés helyett 20-30 ember piál a házban, keményebben, mint előző bármelyik este, folyt a vodka és részeg csajok twerkeltek a konyhában. Ekkor délelőtt tizenegy volt és épp hogy csak felébredtünk. Délután kettőre Dávid fejfájása szerencsére – megmagyarázhatatlan módon - már teljesen elmúlt és közölte, hogy nem is olyan szar ez a Bládiméri, nem is érti miért nem szerette eddig. Hömm. Háromkor végül az utolsó nőt is sikerült kirángatni a lakásból, aki a hűtőből vette elő a sörrel teli retiküljét, és indulhattunk a városközpont felé a fesztiválhoz. Odafele úton 3 kocsmában álltunk meg annak ellenére, hogy mindenkinél volt egy hátizsák kizárólag piával tele, nehogymár szomjasak maradjunk. Itt már Hörcsög is velünk volt, gondoltam ketten könnyebben haza tudjuk majd ráncigálni a testes Dundicskát, meghát hadd mulasson a kis drága, neki is Újév van. Nagyon tetszett neki a részeges tömeg, azonnal a fejébe vette, hogy mi az ő buta kis birkanyája vagyunk úh ehhez méltón próbálta is összetartani a csapatot, vigyázva hogy senki ne maradjon le túlságosan hányni. Ahogy a belvároshoz közeledtünk már messziről lehetett hallani a tömeget és a dübörgést nomeg az eldobált sörösdobozok mértékéből is lehetett sejteni, hogy kő kövön nem igazán maradhat ezen a feszkón. Maga a fesztivál egyébként csatakrészeg, teljesen groteszk, sehovasem illő jelmezbe bújt felvonulókból áll, akik a Hülye Járások Minisztériuménak dolgozóit megszégyenítően bukdácsolnak előre-hátra-oldalt-vissza. A haladásirány nehéz megválasztása miatt is húzódhat el szerintem ez a rendezvény minden évben 7-8 órásra, bár a megtett táv alig 1,5 mérföld.

Forrás: visitphilly.com

És ide pont be is illettünk. Én megint viszonylag gyorsan - alig 8 óra bulizás és kóválygás után - elfáradtam, úh hazajöttünk Hörcsöggel, de a bulit mindenképp jól leírja, hogy Dundi holtrészegen ért haza este fél9-kor(!) a szomszéd házigazdával karöltve, aki másnap cserébe megkérdezte tőle, hogy ugyan mikor jött el. De neki mondjuk úgy kellett a hátsóajtón betörnie a saját házukba, úgyhogy megbocsátjuk, hogy nem emlékszik sokra. Nah szóval Boldog Kétezertizanhatot mindenkinek, nekünk ez lesz a nagy Amcsi Évcsi!