Hello Kedves Rajongok :)

Eloszor is, amint elkezdtem irni a blogot eszrevettem,h annyira hozzaszoktam az angol billentyuzethez es ahhoz , h azon irok magyar leveleket,h mar automatikusan ekezetek nelkul irom a szavakat. Szerencsére ez a Wordnél azonnal kicsapta a biztosítékot és visszaterelt a helyes ösvényre. :) Szóval már jó régen jelentkeztünk bejegyzéssel, pedig a kedves feleségem már többször mondta,h majd ő ír valamit ugyanis most neki vannak nagyobb hírei mint nekem. Csak hát már mindenki ki van éhezve egy jó hamsterre, uh nem maradhatok szó nélkül.

Szóval időrendben haladva először is meglett az új autónk. Végül a Toyota Priust sikerült beszerezni amire most biztos minden 4 kerék párti felszisszent. Daisy-nek(Százszorszépnek) hívják a színe után, uh mi is megtartottuk ezt a nevet,h kevesebb legyen neki a stressz a váltással :) Nagyon ragaszkodott a gazdájához, uh leoperálni róla rendszámtáblát ami műanyag csavarokkal volt felrögzítve egy kisebb kanossza volt. Ugyanis itt, mint utóbb kiderült a rendszámtábla a tulajdonoshoz tartozik uh azt viszi magával. A Csuszinak (ugyanis ő a büszke tulajdonos, mivel én még mindig nem jutottam jogsihoz)meg a kezébe nyomtak egyet az átiratásnál,h Isten éltessen a rendszerben. :) Szóval késsel vágtuk utána fúrtuk, faragtuk azokat a szaros műanyag csavarokat - amik teljesen belegyógyultak igy 7 év alatt a menetbe – mire végül sikerült leszedni a régit és kb egy facsavarral a műanyag közepébe visszarakni az újat. Tehát amikor legközelebb valaki az IKEA butorán kívül bármit rögzíteni szeretne műanyag csavarral hosszabb időre, majd szétszedni azt egy láncfűrész nélkül ez jusson eszébe. Amúgy nagyon szeretjük, szerintem repül mint az álom, gyorsul ahogy a régebbi is tette tehát annyira nem lógok ki a forgalom tempójából  a „homár hibrid” kocsinkkal ahogy itt általában elkönyvelik messzebb a városoktól.

Volt is egy héttel ezelőtt egy elég hosszú túrám a Pennszilvánia állami egyetem fő kampuszára. Egy ajánlatkéréssel kapcsolatos megbeszélés az egyetem kutatás-fejlesztés részlegénél. Én már előre elkönyveltem a bukásunkat mivel ez a kísérlet megvalósításának egy kis mellékszála tulajdonképpen és gondoltam,h ennyit ezek ugyse tudnak kiköhögni. 3 óra vezetés után megérkeztem egy átlagos kis épülethez, hát ez sem azt sugallta, hogy itt fényes üzlett lesz. Aztán nekikezdett a koma,h mi merre hány méter - ugye azt már tudtam én is hogy itt levegőt kell melegíteni - csak azt nem említették,h egy repülő-turbina kísérlethez. Na itt már kezdett izgalmassá válni a dolog, mivel én ugye ilyeneket tanultam az egyetemen is. Beszélgettünk egy picit az ügyről, majd körbevittek minket. Itt jött az igazi meglepetés ugyanis a világ egyik legnagyobb repülőgép gázturbina gyártója támogatta a labort , meg az amerikai energia hivatal és az egyik legújabb modellük továbbfejlesztésén folyik éppen egy kutatás, tehát ott pihent a laborban egy gázturbina hátsófertály. Hasonlítás képen nekünk egy 30 éves orosz vadászgépből kiszerelt indító "mikró" turbinánk volt, (amivel a rendeset indítják be) az egyetemen aminek örültünk ha beindult :) Szóval nagyon érdekes volt látni  milyen amikor az ipar tényleg együtt dolgozik az egyetemmel és olyan kutatás folyik ami érdekes az iparnak is. És miért az egyetemen csinálják? Mert sokkal olcsóbb mint a saját laborjukban.(nyilván a munkaerő kicsit diszkontosabb az egyetemen:) Cserébe az egyetemi kutatók meg csinálhatnak olyan dolgokat is ami eszükbe jut, nem csak amit a szponzor elvár.

A másik nagy élményünk mostanában a Hálaadás volt. Tudtuk,hogy jön és van körülötte felhajtás de igazából csak akkor kezdetm el realizálni,h ez mekkora szám amikor mindenki kérdezgette,h mit fogunk csinálni és egy csomó magasabb beosztású ember "családi hangvételű" körlevlekkel kívánt boldog hálaadást és köszönte meg hogy együtt dolgozhatunk. Egyébként egy csomó ember mondta,h jobban szereti ezt mint a karácsonyt mert ugyanúgy összejön a család(hálaadáskor gyakran barátokkal kiegészülve) és nem kell az ajándékok miatt sem aggódni.

Mellékszál: szerintem a legtöbb amerikai nincs tisztában,h ilyenkor mit ünnepelnek csak a pulyka meg a szeretet jut eszükbe. Ha gonosz akarnék lenni azt mondanám,h az ünnep lényege az őslakos amerikaiak lemészárlása volt. De persze ez sem igaz. Tehát amikor jöttek a telepesek akkor sikerült majdnem kinyiffantani magukat mert az otthoni magok sehogy se akartak működni az itteni földbe. Erre a kedves indiánok segítettek nekik, megmutatták hogy itt a kukorica a királyság meg a juharszirup. És az első aratás után rendeztek egy közös vacsit amivel megköszönték a helyieknek a jószándékú európai komák a segítséget. Perszer késöbb jöttek mások is akik vagy csak nehézséget vagy hitetlen kutyákat láttak a helyiekben és rendeztek egy elég korrek genocídiumot ilyentájt jópár évben és mindegyik után kijelöltek egy hálaadás napot. Ezért az őslakos leszármazottak egy része nem is ünnepli a hálaadást.

Na csöppenjünk vissza a cukormázba. Tehát az autónk előző tulajdonosa mondta,h ha lesz lehetőségünk mindenképp menjünk el egy helyi (családi) hálaadásra mert nagyon nagy buli. Nekünk nem ugy nézett ki hogy idén ez sikerül, sőt még a barátaink más országokból akiknek ugyancsak nincs kötődésük ide ugyancsak elutaztak ide-oda, uh teljesen magunk maradtunk ünnepi hangulat nélkül. Miután elfogadtam ezt a tényt utánanéztem,h ilyenkor mint lehet csinálni és egész jó kis programokat találtam. Uh aznap lementünk egy nagy felfonulásra (Philladelphia Thanksgiving Festival) ahol mindenféle, jelmezes csapatok óriási héliummal töltött műanyag lényekkel amiket 10 ember fogott,h nehogy megbokrosodjon, mazsorettek menetelő zenekarokkal és mindenféle vicces figurák vonultak fel.

Mire a klónok megrohamoztak már ki is néztük a vacsinkat egy bárban nem messze,5 fogásos vacsora amibe mindenféle hálaadás dolog benne van (pulyka, töltelék amit itt külön szolgálnak fel..., krumplipüré, mindenféle pite és sütemény). Hazafelé úton találkoztunk egy kutya pajtival és a gazdival (ja ugyanis a Höri is velünk jött a felvonulásra, ugyanis neki is hétvége volt) és velük megbeszéltük,h a vacsi elött beülünk egy bárba,h jobban megismerjük egymást. No ennek én nagyon megörültem mert már sokat hallottam róluk, de még sosem volt szerencsém személyesen is találkozni. Utána hazabandukoltunk én tettem vettem és az utcán összefutottam a szembe szomszéddal is, aki amikor meghallotta,h mi egy bárba megyünk hálátadni akkor meghívott minket a családi bulijukba. Nokérem ez már valami, erre persze majd kiugrottam a bőrömből örömömben, de kondszolidáltan megköszöntem és megkértem hadd egyeztessek a kedves feleségemmel :) Miután a Csuszi zöldutat adott a dolognak (részben Juliának a Daisy elöző tulajának köszönhetően aki ugye javasolta a hálaadást,h mekkora buli) már ment is minden a maga rendjén. Szépen 30 perces késéssel jelentünk meg a vacsorán ahogy illik. Mindenki nagyon aranyos volt. A szomszéd pár lánytagjának a szüleinél volt a buli az egyik elővárosban nem messze. De ott voltak a fiú szülei is sőt az egyik nagyi is, uh nagycsaládos buli volt. Minden volt ami csak szem szájnak ingere majd jöttek a sütemények is. Mindenkivel nagyon jót beszélgettünk a házigazdák végtelenül közvetlenek voltak, uh az egyik legizgalmasabb esténket töltöttük el a hálaadás estéjén. ÉS annyi kaját meg sütit csomagoltak nekünk,h még két napig volt belőle. Volt külön „gyerek asztal” ahol ugye mi is ültünk a szomszéd párral meg a testvérekkel, uh ez tök jó alkalom volt őket is jobban megismerni. Uh végül nagyon szuperül alakult a hosszúhétvégénk, amiben volt még egy szerencsés véletlen de az a történet már sajnos nem fér el ebben bejegyzésben.

Szép hetet mindenkinek. Puszi/pacsi Dávid ;)