Mert John Mcclane fejfájsás csillapítója tényleg létezik
Sziasztok!
Mivel Csubakkorádó éppen szunyókál kicsit nehézkes éjszakája után ezért ma rajtam a sor, hogy szórakoztassam a nagyérdeműt. Az elmúlt blog óta izgalmas volt az életünk de nem akarok mindent lelőni uh a korábban megszellőztettet vizelési problémák utóéletén keresztül szeretnék kis betekintést nyújtani egy kis helyi életképbe.
Tehát habár hétfőn javulni látszott a helyzet a Csuszi felfázásának mégsem múlt el csak a bivaly fájdalomcsillapító nyomta el a tüneteket, így ma hajnalra jó szarul is lett. Pedig én már örültem,h megússzuk a helyi biztosítás nélküli orvoslátogatást meg az orvoslátogatást úgy egészében amiről nem tudtunk semmit. Vasárnap amikor még az első lefelé ágban voltunk felhívtunk egy közeli egészségügyi központot akik elhajtottak gyapotot szedni, merthogy mi amúgy se vagyunk az ő betegeik és biztosításunk sincs. Ezen a ponton mentem el végtelen mennyiségű teáért, teás kancsóért, bögréért és mindenféle gyógyfüvekért, hogy hátha nem kell orvoshoz menni. Nem jött be...
Uh amikor ma reggel elkezdtük kinyomozni hova lehetne menni, én már elképzeltem ahogy egy fél kocsi áráért majd felírják egy vállveregetésért meg két C vitaminért. Egyből fel is hívtuk a Mártit meg a Sucz-ot, hogy derítsék ki az utasbiztosítónk osztrák számától, hogy mi a menete ha viszont akarjuk még látni valaha a fél autónkat. Ekközben felhívtuk az egyik rendelőt, hogy náluk mi a rendszer és mondták,h hozzájuk lehet menni és "csak" 95$ lesz a látogatás. Közben Márti meghozta az infókat a biztosítótól uh ezekkel felfegyverkezve útnak indultunk.
Mellékszál: itt megjegyezném hogy a Skype Out fiókunkra megkísérelt bankkártyás befizetésünk 3-4 napja függő státuszt mutat.Ugye ezzel lehetne vonalas számokat hívnunk Európába elfogadható áron. Már több ízben próbáltam hosszabb időn keresztül egy szottyadt e-mail címet találni amin megérdeklődhetném Mikofoséktól,h akkor most hogy is áll ez a sztori de minden alkalommal meg kellett szakítanom mert felforrt az agyvizem miután véget nem érő saját farába harapó FAQ/segítség link folyamba léptem akaratomon kívül. És minden rohadt lap alján megkérdezték, hogy hasznosnak bizonyult-e ez az információ.
Tehát megérkeztünk a helyre ami egy helyi üzlet helység volt kb. Semmi kereszt vagy jelzés vagy ilyesmi, kint a céger mint a mellette lévő banknak és étteremnek amik közrefogták és ugyanolyan jelentéktelen kis ajtón mentünk be mint bárhova máshova. Bementünk, tiszta szocreál helyi kiadásban....:D Mintha valami gagyi nappaliban lettünk volna - amit persze mint minden mást agyon légkondiztak, éljenek a vesebetegek jeee - és mint otthon a pultos hölgy jó proli volt. Na de mind1, kitöltöttük az űrlapokat elmagyaráztuk,h mi majd kézpénzzel fizetünk mert nincs helyi biztosításunk és akkor leültünk várni. Egy időbe beletelt míg szólították a Csuszit de végül bejutott.
Itt lesz egy kis rész amit én is csak elmondásból hallottam de a lényeg átjön remélem. Tehát szegény Cuszi meglehetősen szenved mert fáj neki a helyzet és ráadásul brunyálnia kell mert valószínűsítette,h lesz vizelet vizsgálat uh ledöntött egy csomó vörösáfonya levet. Először elmondta, hogy mi a baja aztán szép lassan megmérték a súlyát, a magasságát meg a lázát valami nyelv alátevős papírlappal amit még sose látott a Csuszi aztán jött a vizelet teszt. Amikor a nővérek meglátták, h ugyanolyan színűen jött ki a vösöráfonyalé mint ahogy megitta akkor azért összekapták magukat és belehúztak egy kicsit:D Egyébként a Csuszi azt mondta,h a doki nagyon aranyos és ügyes volt még megviszgált pár dolgot aztán felírt neki antibiotikumot. Kijöttek mindenki boldog megvan a receptünk. Kifizettük a vizsgálatot és léptünk gyorsan a gyógyszertárba. Próbáltam egyezkedni a pultos nénivel,h nekünk miylen adatok kellenének a számlára de nem nagyon hallgtott végig inkább kiosztott,h ő azt majd tudja hogyvan. Egyébként védelmükre legyen szólva,h minden tesztet helyben pillanatok alatt elvégeztek a vizelettel.
Szóval elnyargaltunk a gyógyszertárba bementem a recepttel nagyon, megtárgyaltunk,h nincs biztosítás és hogy kézpénzzel fizetnék erre mondja,h akkor visszajövök-e majd érte vagy üljek le 10 percre és majd szólnak. No itt azért egy picit összezavarodtam. Vagy nagyon király gépük van hogy 10 perc alatt kiköpi a gyógyszert recept alapján vagy nagyon bénák hogy 10 percig kutakodnak a polcok közt a helyes dobozért. Végül kimentem némi édességgel felszerelkezve a kocsiba és vártam egy picit a Csuszival majd amikor visszamentem jött a meglepetés.
Mert John Mcclane fejfájás csillapítója tényleg létezik
A Csuszi egy számomra abszolút amerikai filmes klisébe illő sárga gyógyszeres kis dobozkát kapott. Benne a megfelelő orvossággal és rajta a nevével, a gyógyszer nevével és az adagolással.
Uh most már ő is úgy eszi a tabikat a sárga dobozból, olyan kemény fejeket vág és legalább anyira elpusztíthatatlan lett mint Bruce Willis.
Ui.: Egyébként ma van a házassági évfordulónk, uh az ajándékon kívül,h ma befizettük a rendelő parkba elmegyünk enni este végre egy olyan helyre ahova be is fogunk ülni nem csak elhozzuk amit adnak:D