Sziasztok!

Kezdem teljesen megszokni az ittlétet, ami abból is látszik, hogy alig akarok felkelni reggel, a pizzakihordó már nem hezitál a házunk előtt, hogy vajon hova csengessen, és akaratomon kívül loptam. Péntekenként van ugyanis itt a szemetes nap, aznap reggel, vagy előző este mindenki kiteszi a szemetét, és ha van, akkor a már nem szükséges tárgyait is kiteszi, legyen az akár bútor, akár kisgyerek. (najó, nem!) Szóval a szembeszomszédunk, a kellemes külsejű leszbikus Jill kitett két használható polcot és egy állólámpát, amit azonnal be is horgásztam, hogy valamire majd jó lesz. Ettől annyira belejöttem, hogy este, amikor a kutyasétánál megláttam 2 fura háromszögalakban összetákolt, szép kékre festett falécet, ami csak úgy oda volt támasztva egy sikátor falának, rögtön megragadtam. Aztán másnap sétáltamban vettem észre, hogy ilyen tárgyak a legtöbb sikátor mellé le vannak dobálva, és bár nem jöttem rá, hogy mire, de tuti hogy használják. Szóval itt a dilemma, olyan helyre kis virágtartót/padot tudnék belőle csinálni, mégis vissza kéne vinnem? Majd megmutatom az eredményt és megszavaztatom veletek, hogy mi legyen a sorsa! Amíg nincs kész, nézegethetitek az első kis polcot, amit saját kezűleg festettem át, á lá  graffiti style.

Tegnapelőtt elmentem egy helyi hobbi röplabda eseményre, amit a meetup.com-on találtam. Bárcsak ehelyett a „Philadelphiai 20-as 30-as röviditalkedvelők”, vagy a „Boldog nudista vegánok” körébe léptem volna be!  Mondjuk nem biztos, hogy ennyit röhögtem volna. Vagy ki tudja, még beléphetek bármelyikbe…! Szóval 6-ra volt meghirdetve az „esemény”  - az event szó volt a leírásban, tehát nem tudtam, hogy az valamiféle edzés lesz, vagy csak játék, vagy csak elmélkedés a röplabdáról, vagy valamilyen röplabdacsapat rajongói körébe sikerült belépnem és pom-pomokat fogunk készíteni órákig – és mivel a google maps szerint 50 perc az út busszal, időben elindultam még 5 előtt. Ki tudja, ugye, szőke kislány a cúna nadvároszban. Mennyire jól tettem, rögtön a kiinduló buszmegállót képtelen voltam megtalálni, végül a helyi autószerelőműhely előtt üldögélő szeriket (ki mást?) kérdeztem meg, hogy honnan indul a 32-es mire a hátam mögé mutatnak, hogy pont most állt meg az út túloldalán. Erre persze minden előkészület és köszönet nélkül átloholtam az úton és felugrottam a buszra, utána jutott csak szembe, hogy a rendes városi parasztok körül szoktak ám nézni.

Szóval az egyenlőség kedvéért direkt egy szeri mellé ültem a buszon, bár elég jólöltözött volt és a túloldalon egy szörnyű csöves kinézetű ijesztő fehér ült, úgyhogy nem lett instant „egyszerélünk” életérzésem. Aztán sikerült valahogy elbénázni a gps-t így a mellettem ülő srácot kérdeztem meg, hogy hol kell leszállnom, hogy átszállhassak a 61-esre. Ami ugye Hűvösvölgybe visz. Erre aszondja, hogy kettővel ezelőtt kellett, volna. Nah, szuper, mondom leszállok és visszasétálok, ugye? Erre kicsit furán nézett, de mondta, hogy igen, visszafele kell menni, és a Ridge sarkán találom a 61-est. Szóóval leszálltam, és elkezdtem visszasétálni, s mivel az utcán híre hamva sem volt fehér embernek, gondoltam tényleg van abban valami, hogy egy bizonyos utcánál északabbra nem érdemes sétálgatni. Na de mindegy már ott voltam, és nem volt vészes a táv, úh pár perc séta, pár liter izzadás és megalapozatlan halálfélelem árán sikerült felszállnom a 61-esre, ami ripsz ropsz félóra alatt kirepített a végállomásáig, ahol már csak én maradtam természetesen a buszon, meg a szeri sofőr, de még ez sem tudott eltántorítani. Itt majdhogynem rutinosan megtaláltam a helyi rekreációs központot, ami tűrhető borítással és jó hálóval úgy látszik egész nap nyitva álla közönség előtt, ingyen - bezzeg otthon meg nem találsz (jó) termet sehol!

Éés lassan gyűlni kezdett a közönség, először csak Mustafa volt ott, aki 55 és a halál közt (még) mozog valahol, aztán begyűltek az emberek és onnantól nem győztem kapkodni a fejem. Jött egy totálisan önelégült páros egy orosz seggdugó szőke lány (50 kg) és egy katonásan üvöltöző, karótnyelt, szakállas indiai (80 kg) képében; egy mini török bácsi (70 kg) a totálisan kancsal vézna fiával (-30 kg), egy agyontetovált hawaii srác (130 kg), két proforma fehér – röplabda viszonylatban seggdugó – pasi, egy ázsiai Pista bá utánzat fűzöld focifelszerelésben (színben passzoló lábszárvédővel, fejpánttal, mindennel 40 kg), Lakia (szemüveggel együtt 120 kg) szeri lány és az ikertestvére aki sajnos csak a nyakán kapott helyet, és végül a gyülekezet állati uralkodója egy bivalyméretű kopaszodó fehér balfasz,  aki saját elmondása szerint régen röplabdázott és csak a súlyfeleslege akadályozza meg, hogy a nemzeti válogatottban játsszon.  Ezt ugye mindenki ismeri! Én magam is profi teniszező volnék, ugyebár.

Mivel a súly- és erőfölény azonnal megmutatkozott, rögtön láttam, hogy nagyon nem fog kelleni nekem itt ugrálni a saját testi épségem megóvása érdekében. Természetesen férfi háló volt, mindenki „feladott” és indult a játék, azonnal. Még szerencse, hogy nem voltam rest és bemelegítettem, hátha meg fogok mozdulni, mert így legalább egy kicsit mozogtam, onnantól kezdve viszont, hogy beindult a „játék”, csak próbáltam nem bepisilni az erőfeszítéstől, hogy ne röhögjek és hogy effektíven kikerüljem az irányomba lendülő hatalmas testeket, vagy bömbölve érkező tüdőből megbikázott labdákat. Igazából élvezetes kidobós volt egy hatalmas kanál önuralmi kihívással. Számomra az MVP ezen a délutánon a kancsal török gyerek lett, és ezzel mindent elmondtam. Egyébként ők 6-9 ig nyomták - persze takarékláng alatt döngetve a kalóriaégetést - , én csak másfél órát bírtam és szerencsére jött is értem Dundi.

Viszont azért a ritka életbenmaradási erőfeszítésektől kellemesen lefáradtam, végre úgy aludtam, hogy dőlt a nyál a számból és még egy kis izomlázam is lett. Szóval szerintem belépek inkább a merevrészeg, vagy a chips-zabáló klubba, azzal nem hiszem, hogy lehet hibázni. Remélem, hamarosan Dundi jelentkezik megint, mivel mindjárt hétvége és nekilendülünk a programozásnak – de nem C nyelven!