Halihó!

Újrakezdtem régi kedvenc hobbimat, megint gyógytornára járok, és öreg néninek adom ki magam. Szuper kis foglalatosság, kezdőknek az TB által fedezett körzeti gyógytornászt ajánlom, majd ha kezdünk belejönni, jöhetnek a méregdrága maszek gyógytorik. Az egyetlen alapszabály, amire nagyon oda kell figyelni az, nehogy olyan helyre tévedjünk ahol meg is kell erőltetni magunkat. Ezt könnyen el lehet kerülni egy gyors hátraarccal, ha a teremből az emberek izzadva és vörösen jönnek ki, és inkább a lift gombjait böngészni, hogy merre is van a WC.

Amennyiben több gyógytornász is összeverődik az élőhelyükön, akkor érdemes először a távolból szemlélve felmérni, melyik lehet a leggyengébb egyed, ügyelve nehogy szagot fogjanak, mert akkor könnyen irányíthatatlanná válhat a helyzet és kiköthetünk Lajosnál, akit a háta mögött, sírva csak Gyilkosnak neveznek. Ha sikerült a kávéautomata mögött felverni a táborhelyet, érdemes azokra a gyógytornászokra szűkíteni a megfigyelés körét, akik hangosan csacsognak, haveriasan eldumálnak a tropákkal és az átlagnál csinosabbak. Ezekben az esetekben reményünk van arra, hogy többet foglalkoznak a jó benyomás-gyakorlással és a flörtöléssel, mint a mi kínzásunkkal. Ha sikerült kiválasztani a legkevésbé vérszomjas tornászt akkor sűrűn jajgatva, meglehetősen lassan közelítsük meg, ha lehet sírjuk is el magunkat de mindenképp tudatosítsuk benne, hogy rajtunk úgyse lehet segíteni, minek is erőltetni, hát csak dumcsizzunk egy kicsit, maximum egy kis masszás vagy látszat labdagurigatás. Engem igazából véletlenül utalt be ide a doktornő, épphogy csak benéztem egy kicsit.

Nekem múlt héten sikerült tökéletesen eltalálni a receptet, kikaptam a leghelyesebb tornáct a helyen ahova beutaltak, helyes pasi, izmos felsőtest, kellemes csacsogó hang, minden ami alapvető a megfelelő combhajlító izom építéshez. Haha. Persze aznap minden mindegy életérzéssel direkt jó előre elástam magam, így nem borotváltam lábat és természetesen halálra zabáltam magam gulyással előző este. Aztán amikor zsíros hajjal, puffadó hassal és meglehetősen szőrös lábakkal közelítek a masszázságy felé már újratárgyalnám magammal, hogy lehet hogy nem a lehető legrosszabbra, a komor arcú Mancikára kellett volna készülni, akit úgyis életedm végéig utálni fogok.

Nah mindegy, hát túlestünk a „gyógytornán” ami abból állt, hogy próbáltam nem pironkodni, amikor különböző helyzetekben lassú mozdulatokkal nyomkodta a felsőcombom és elfelejteni a szürke legalább negyven árnyalatát. Továbbá rájöttem, hogy a leghardcorabb farizom edzés az aktív pukivisszatartás. Aztán az óra vége felé, mikor már tényleg azt hittem, hogy kikaptam a lottó ötöst, megszólal a csávó, hogy ez az utolsó hete itt, következő héttől - ha nem gond átadna az egyik kollégájának, mindjárt bemutatja, itt kezel a szomszédban.

Eddig fel se figyeltem a dermesztő hangokra, amik a következő ágy felől jöttek: halk szitkozódás (jaj olyan kis lehetetlen rosszcsontocskák ezek az amcsik, sehol egy izes a kurvaanyádbasszameg, csak egy-egy elhaló Fuck..), könyörtelenül odavetett lehetetlen ismétlésszámok és a félreismerhetetlen végkimerülés közeli zihálás. Szóval ő lenne a helyettesem, közli a jó pasi, mintha nem tudná - hogy most hirdeti ki a halálos ítéletemet – és odamutat a baljósan halk, alanyát elmélyülten szemmel tartó zordon tornászra. Helyesnek nem mondanád, az a fajta aki ha elfordul is látja, hogy nem emeled elég magasra a lábad és álmából felkelve is tudja, hogy lecsaltad az utolsó kettőt. Mindenből. Amiből nem, abból ötöt.

Most is gyógytornáról sántikálok éppen haza és próbálok nem bömbölve sírni, hogy a kellemes láblógatás és az erőltetésmentes azonnali gyógyulás helyett nekem megint csak a rohadt izomláz és küzdelmes fejlődés virgácsa marad. De azért csak elereszetek egy rohadjmegtekurvagecit csak úgy a novemberi szélbe, hadd nyugodjon meg a kis lelkem, és hátha a lábremegés is alábhagy.

Gondolom mindenki legnagyobb döbbenetére - teljesen megfeledkeztem az elektronyos naplóírásról, mintha soha nem is lett volna. Teher alatt azt hiszem kicsit jobban nőtt a pálma, és most csak úgy elvagyok, mint a befőtt, sőt néha talán örülök is, mint majom a farkának.

Szép megfontoltan ellátogattam időközben két mérföldkőhöz, az egyik, a külföldre költözésünk első évfordulója volt Augusztus 5-én, a másik pedig a harmincadik születésnapom. Míg az első egy könnyed kis kirándulás volt a napsütötte hegyoldalban az említett távolságot jelző, puha mohával borított kőoszlopig, addig a szülinapom egész más élményeket tartogatott.

Már előre izzadtam a gondolattól, hogy elkerülhetetlenül lépeget felém a vég, hogy Baljós Biliként ráborul a fejemre valami nyálkás vödör, ami csupa görcsösen erőlködő, pozitív életérzést bolti celofánra keresztre feszítő Coelho idézettel van tele és már sose lehet alóla kibújni, ezzel a rászáradt nyákkal kell végigvonszolni magam négykézláb a hullaházig. (A sír jobban hangzott volna, de nem hiszek a temetkezésben, úgyhogy nálam az utolsó út a Proszek Túra.)

Ha valaha megkértek volna az egyetemen, hogy rajzoljam fel az életem termékgörbéjét, hát valahova 30 körülre rajzoltam volna az átbukást, ahol is a fickándozó, életerővel teli, felfelé ívelő deli vonalka hirtelen elbizonytalanodik, megtorpan, majd kis vonakodás utána lassú, megállíthatatlan ereszkedésbe kezd. És közben betegesen köhögcsél, és sóhajtozva ereszkedik le a székbe. Mindig is úgy gondoltam, hogy a harmincon felüliek már bazi öregek és ettől egykettőre teljesen irrelevánssá válnak, ha megszólalnak, mintha csak egy ilyen zörgős zsírpapíron keresztül hallanám őket, egy másik dimenzióból. Aki pedig mást mond, az elmúlt harminc.

Kíváncsi voltam, hogy amint betöltöm a harmincat, szülinapomon délután kettő körül (pontosat nem tudunk, hát hogy legyek így teljes ember, aszcendens nélkül!?) berántanak –e az utcáról fekete öltönyös emberek egy furgonba és elvisznek-e egy helyre ahol gondosan tisztára mossák az agyam és újratöltik valamelyik csúcsszuper napi motivációs bölcsességgyűjteménnyel, vagy csak cuki cicásvideókat ismételnek végtelenítve. Végül is az is valami…  

Hát, nem történt semmi. Persze az is lehet, hogy csak nem emlékszem rá, és találkoztam Morpheusszal, csak a kék advilt választottam a piros helyett. Vigyék a fenébe az igazságaikat, nekem jó lesz a kényelmes kis álvalóság. Hisz itt van kávé, hétvégente le tudunk menni az óceánpartra lebzselni és bár tény, hogy hét közben naphosszat ülök az irodában a gépem előtt, legalább nem kell űrhajókat vezetve fura cyber lényekkel hadakoznom és lassítva elhajolgatnom golyók elől. Az én derekammal?!

Igazából úgy érzem, sikerült véghezvinnem a lehetetlent: a kapunyitási pánikból azonnal sikerült a kapuzárásiba átugrani. Átmenet nincs. Mondjuk apám mondta is mindig, „Vagy ki, vagy be!”, az ajtóban álldogálni és onnan nézni szerteszét nem ér. Nemhogy visszatántorodni, ha valami nem tetszik. Gyereket kéne vállalni, de azt is ugye jobb lett volna huszonévesen így már azért nehezebb lesz plusz húsz kilóval rohangálni, nem beszélve arról, hogy plusz tíz évem volt hozzászokni a napi 8-10 óra alváshoz és tökélyre vinni a lustulás összes fegyvernemét. Azt már nem is említem, hogy az anyaság számomra rémisztően egyenlő a végleges hormonális agymosással, és dollárjelek helyett az anya szemében csak a kisded cuki mosolya villog. Ezen most kérem csak azok sértődjenek meg, akik szintén az én fejembe vannak zárva.

Végül aztán, ha visszatekintek az elmúlt harminc évre, meg erre az irományomra, rájövök, hogy dehogyisnincs átmenet, igazából folyton csak az van, csak beszorultam abba az ajtókeretbe, mint Micimackó a Nyuszinál, és viszem magammal mindenhova, hogy onnan nézhessek előre vagy hátra, ijedezve hogy vajon merre miért ne menjek. Oldalirányú mozgásról meg ugye szó nincs, az én térdszalagjaimmal...

Kép a Walt DIsney TV sorozatból, mely A.A. Milne Micimackó című meséje nyomán készült. Ahol is Mici vendégségbe ment Nyuszihoz, és beszorult a nyúlüreg bejáratába, nemúgy mint Alíz csodaországban. Még várjuk a Róbert Gidát meg a segítőkész nyúlcsaládot, hogy folytatódhasson a Trallalalaa, Tralalalaa, Pritty Pretty Prütty.

Sziasztok, elég bizi 3 héten vagyunk túl, beindult a tavasz, felvettek a belvárosba dolgozni ÉÉS meglátogatott minket az utánozhatatlan Mesterhármas: Mami, Emő és Bogi.

Nos, meglepetésből kimentem eléjük a reptérre, lerövidítve a pénteki munkanapot, hogy sírós ölelgetős, esetleg röhögős, névtábla feltartós börleszket adjunk elő. Mire berohantam a reptérre persze már méretes német hölgyek árasztották el a folyosót, tehát a gép leszállt, és ha ezek kitaláltak a leszállópályáról, akkor az én feleim valószínűleg már rég itt kapaszkodnak valami korlátba valahol, nade hol?! Szerencsére ismervén a szokásaikat, nem sok hely jöhet szóba: Kávézó, Kocsma, Dohányzó, tetszőleges sorrendben. Egyes univerzumokban akár párhuzamosan. Ha meg ezek közül egyik sem, akkor már úgyis minden mindegy, beléptek egy vándorcirkuszba.

Be is jött a logikám, a kijárathoz legközelebb eső, dohányosoknak fenntartott sarokban pöfögtek a felajzott népek. Drága családom! Mivel parkolójegyünk nem volt, expressz gyorsasággal betuszkoltuk Dézibe a csöppet elérzékenyült, félholtra szomjaztatott, úgy összességében hervadásnak indult, de még hősiesen kitartó rokoncsokrot és padlóig nyomtuk a gázt. Itthon Hörcsög teljes extázisba esett a látogatósereg láttán, helikopter felszállás jellegű farkcsóválásban és két lábon ugrálásban manifesztálva elsöprő érzelmeit. Még jó hogy szóltam neki előre, hogy kiknek jöttére készüljön Kelet felől, bár kicsit korábbra várta őket, egy bazi nagy fehér kutyán, de mindegy. Így is maradhatnak. Osztán elvittük az utolsókat rugó Muskétásokat vacsizni egy közeli kocsmaétterembe, mialatt a szőrös botrányka megzabálta a gondosan becsomagolt többkilónyi sportszelet szállítmányt, amit kaptam, természetesen csomagolópapirostul. Most akkor mitől leszek fitt?!? Hát szarik ez a vonalaimra? kérdem én. Hát igen, Pontosan, Szó szerint, Nagy ívben, de csak 3 nap eltelte után, hogy addig remeghessünk, hátha megdöglik bélcsavarodásban. Sírkövére meg rávésethetjük, hogy a túlzásba vitt sport okozta korai távozását. Aki eddig nem tervezte, hogy kutyát fog tartani, azt remélem lassan sikerül meggyőznöm. Akármiről is.

Persze a rumos csokitól szárnyakat kapott Hörcsög egész éjszaka vígan járőrözött, mindenkit folyamatosan próbált szemmel tartani és persze az összes csomagot szigorú orrőrizet alá vonta, őtet aztán nem veri át senki, hol rejtegeti a többi szajrét. Gondosabb, mint a Hómlend Szekjuriti. Úgyhogy sokat nem aludtunk, de hát ki igényelné az alvást egy 18 órás utazás és egy óceánátszelésnyi izgalom után? Phöhh. Innentől nem nevezek meg napokat vagy órákat, mert „a nagy örömtől összefolynak az élmények”, értsd fogalmam sincs mikor mivót, de jó vót. Pedig nem is ittam.

Lejártuk a lábunkat először Phillyben, megpróbáltuk érzékeltetni, hogy múlatjuk napjainkat az Óperencián túl, aztán ellátogattunk Washingtonba a demokrácia és a napszúrás melegágyába. Itt megbámultuk az obelixet és gondosan megtárgyaltuk, hogy hol gázolt a térdig érő vízbe a Deryl Hannah, a Forrest Gumpban, elindítva a vizespóló-verseny evolúcióját. Lincoln szobránál csalódottan állapítottuk meg, hogy nem a majmok bolygóján vagyunk. Később Dávid vezényletével a nagy almába harapott a kis csapat, de erről meséljenek inkább a képek, mert én bizony kihagytam. Képes beszámoló ITTEN NI.

Ahogy azt illik, a városnézéseket olykor halálrazabálásokkal szakítottuk meg, csak hogy nehogy lefogyjunk a mászkálástól. A programokat rendesen órákig megvitattuk előre, hogy majd mikor már mindenki halálosan elfáradt teljesen eltérjünk tőle és hazamenjünk a kanapéra dögleni, és csak úgy röhögcsélni nyugiban, vagy megnézni az Eszeveszett Birodalmat úgy hatszázmillió négyszázkilencvenegyezer ötszázhatvannyolcadjára. Összességében a napoknak törhetetlen gerincét alkotta a folyamatos kávé- és cigikeresés, szeretnék is előre kérni egy szívességet a nemzetközi mentőcsapatoktól, ha egyszer ez a család egy lakatlan szigetre kerül, és nem lehet őket kihozni, ne pazarolják a pénzt élelmiszerre és vízre, kérem koncentráljanak a koffeinre és a dohányárura.

Végezetül hadd állapítsam meg, hogy mióta nem lakom a családom tagjaival, nem vártak ám ölbe tett kézzel, se féllábon, sőt új szokásokat merészeltek felvenni. Például óriási megrökönyödésemre Mami kétnaponta felkapta a porszívót és harciasan felporszívózta a teljes házat, Boginak a kocsi hátsó ülésén muszáj fülhallgatón üvöltetni a legújabb táncslágereket, különben behány, Emszi meg csak örül, ha úgy általában egy perc nyugta van és nem szól hozzá a világon senki. Számomra a legjellemzőbb és emiatt a legédesebb emlék az óceánparti kirándulásunk lett, amire lázasan készülődtünk, fürdőruhákat kértünk kölcsön, naptejet és uzsit pakoltunk, a kutyát otthon hagytuk, hogy ne zavarja a strandolókat, stb. Persze ahogy kiértünk a töküres partra, csontunkig hatolt a jeges, de cserébe orkánszerűen üvöltő szél és a világ összes felhője a nap elé tornyosult. Node minket aztán lehetetlen elijeszteni, mi ide strandolni jöttünk, azannyamindenit! Úgyhogy a strandszékből tákolt szélfogó mellé tetőtől talpig törülközőbe hengergettük a Mamit, nehogy megfázzon, de azért valamennyi levegőt kapjon, Bogi egy dűne mögött félig homokba ásva a hideg ellen rendíthetetlenül szelfizte magát, Emő pedig kagyló és furaállat gyűjtőexpedícióba fogott, azaz módszeresen felásta a homok kb. 200 négyzetméterét és rögtönzött kiállításba rendezte a találmányait, sőt, határozott tiltakozásom ellenére a gyűjtemény felét becsempészte a lakásba. Most is itt rohad, talán hazaviszem ajándékba!

Szóval szerintem hoztuk a formát, köszi hogy jöttetek és remélem nem vettük el a kedveteket örökre az utazástól!

Sziasztok Drágaszágok!

Elvileg a Húsvéti Hétvégénkről akartam írni nektek, de mivel az köhögésbe és lázba fulladt a nyamvadék influenza A vírus jóvoltából, ezért nem traktállak titeket partra vetett bálnákat megszégyenítő döglődésünkkel az Óceán partján. Pár képet azért lőttünk, úgyhogy a hozzám hasonló tengerpart-buziknak itt a manna máris egyenesen Cape May-ből. Locsolók híján amúgy sincs mit mesélni, bár Höri tökéletesen meghasonlott ábrázata, miután Dávid nyakon öntötte egy váratlan vödör jeges vízzel megért volna egy fél misét. Hesteg ugyehogyamagyaroktalaltakfelazajszbaketcsellendzstet. Naugye.

Inkább mesélek a tegnap esténkről, ami abszolúte nem jellemző módon spontán bulizássá fajult pedig csak egy kollegiális ebédnek indult. Szóval fél négyre vártuk Dávid kollégáját, Neilt és a feleségét, akinek egyikünk se bírja megjegyezni a nevét, bár ma a Dávid valamiért a Martia-ra esküszik, úgyhogy amíg ki nem derül, hogy a neve igazából tök más és még csak egy hasonló mássalhangzója sincs a Martia-ban, addig nagyvonalúan előlegezzük meg a Dundinak, hogy így hívjuk. Szóval mielőtt még a testes Martia és férje Tucctucc (lelkes Steve Aoki rajongó a lelkem) a Höri ugatásától félholtra válva be nem szeppentek az ajtónkon, elmentünk egy jó kis szombat délelőtti brunchra, hogy megtömjük a majmot. Mint utólag megtudtam azért mentünk étterembe az ebéd előtt, mert valaki nem bízott a tokányvarázsló és nokdeliszaggató képességeimben… Pff. Kikérem magamnak.

Olyan szépen bele is felejtkeztünk az Eggs Benedictbe és a „szép tavaszi délelőtt” életérzésbe, hogy természetesen a marhatokány nyugodt előkészítéséről (bor kortyolgatása és filozófiai témák boncolgatása közben) le kellett tenni. Maradt a jól ismert „akkor én gyorsan felpórszívózok, amíg te felvágod a hagymát” amiből persze majdnem mindig azonnal át is csúszunk a „legalább az a szart dobáld le a pincébe gyorsan én meg majd úgy teszek, mintha direkt lenne félkész a kaja”-fázisba. Itt érdemes vigyázni, mert ezután egyből a „baszódj meg, ezek amúgy is a te barátaid”- szakasz következik, ahonnan már nehéz visszajönni, és a vége legtöbbször válás, ha nem sikerül élelmesen elütni az egészet egy jópofa viccel. Így vagy úgy, de itten félelmetes mennyiségű borfogyasztás lesz. A marhatokány - mondanom se kell – isteni lett, Dávid kollégái jóllakott óvodásként távoztak, és beültünk egy sörre egy közeli kocsmába megnézni az aznapi kosármeccs végét. Ezután kapta Dundi az sms-t hogy a raggae party, amire hónapok óta el akarunk menni, kivételesen szombaton lesz és ingyenes! Úgyhogy MUSZÁJ mennünk. Gyorsan be is izzítottuk a maradék rumos kólát és elirányultunk a megadott címre. Választott közlekedési eszközünk az Über, vagy ahogy itt mondják: Júbör lett, ráadásul fuvarmegosztással, ami azt jelenti hogy egy másik pár már ült a kocsiban, akik furán meredtek rám miközben a kocsi ajtaját rángattam, ahelyett hogy kinyitották volna az ajtót. Aztán ezt később megbocsátottam, mert a csaj gyönyörű volt és kolumbiai és kiderült, hogy ugyanabba a buliba igyekszünk. Aki a raggae-t szereti ugyanis rossz ember nem lehet, csak vigyázni kell a társaságukban a pázsittal, mert ha az ember egy percre nem figyel bármit feltekernek és elszívnak, ami zöld. Golfklubokban be is tiltották úgy hallottam.

Lassít az autó és látjuk, hogy egy leszakadt garázs előtt óriási tömeg szakállberci lézeng, na, mondom mi tuti ide jöttünk, ez nem tévedés. Hisz nem a Vilmos herceg vett el feleségül, akkor most botránkozhatnék.  A „helyen”, ami mint utóbb kiderült egy helyi ügyvéd lakása volt, vágni lehetett a füstöt, és természetesen nem dohányét, mert dohányozni ugye tilos, no meg undorító szokás, úgyhogy a bagósok szemérmesen ki is mentek az utcára cigizni. A felső emeleti „vip lounge” az ügyvéd loftos nappalija volt, ahol a konyhában még a késeket is elöl hagyták és egy kis függönnyel elválasztott egyvécés fürdőszoba állt a kb 120 fős publikum szolgálatára. Plusz egy megtermett fehér kan boxer, aki a füstre és a hangzavarra lelkesen hányta a fittyet és csak akkor kezdett szűkölni mikor a papája megpróbálta idejekorán lefektetni aludni. Én is fel voltam ám háborodva, miért viszik el az egyetlen értelmes lényt a buliból??

A földszinten házi készítésű hangládákból üvöltött bakelitről a raggae, amit néha félbeszakítottak, hogy egy tökéletesen ismeretlen lánybanda üvöltözhessen egy kicsit érthetetlenül a mikrofonba, hátha legalább nekik jót tesz. Dundi ekkor már természetesen cukira itta magát, lelkesen segédkezett egy söröshordóból pumpálni és nyájasan mosolygott a többi nyájasan mosolygóra. Én körülbelül egy perc alatt untam meg a miliőt és röpke másfél óra múlva, kb. 3-4 utolsó „ezt még megiszom és megyünk Manó!” sör után sikerült is hazajúberezni. Mindenesetre azért jó kis első garázs-buli volt!

Nagyon hiányoztok, boldog hétfőt kívánok, aki teheti, üljön ki ma a pázsitra!

Jó napot jó szurkolást mindenkinek. Megvolt a superbowl megvolt az első közösségi superbowl party-nk és kiderült,hogy ez az egész nem igazán a meccs köré van építve… hanem a reklámok és a félidei show köré. A társaság nagyon jó volt, sok érdekes mindenféle ember. A meccs kezdetekor én próbáltam követni az eseményeket, de valahol a csirkeszárnyak és a házilag készített sajtos tortilla mártogatós közt elvesztettem a fonalat. Nem volt ezzel másképp a csapat többi tagja sem, azt hiszem 3 touch downból a megkérdezettek többsége max egyet látott :) Viszont amikor elkezdett a Coldplay játszani mindenkinek csönd volt a neve, főleg amikor betáncolt a képbe Bejoncé. Amúgy én még egy dolgot csodáltam,h a himnusznál a Lady Gaga annyi ideig kitartotta a hangokat,h kész csoda ,h azok a repülők nem húztak el felette már a második sornál.

No de térjünk is át a mai fő sztorinkra a Texasi kiruccanásra. Tárgyalni mentem volna három hete hétfőtől de ugye jött Jónás aki bekebelezte a várost a fehér karmaival és lezárták a repteret is. Fel is hívtuk a vevőnket, h „Houston van egy kis problémánk” és késni fogunk egy picit. Na de miután hétfőn hősiesen kiástuk magunkat a szomszédokkal a hó fogságából sikerült kedden elrepülni. Ami amúgy egy jó hosszú kis egyeztetés volt, mert 2 szer is átrakták a repjegyemet, ugyanis egyik repzaj se ott volt ahol lennie kellett volna az adott időpontban. Na de odaértünk a helyiek szerint jó hideg volt csak 10-15°C, de szerencsére hétvégére jobb időt mondtak. Amúgy Houston Észak-Afrikával van kb egy szélességi körön, uh ha süt a nap akkor jó kis ereje van plusz a Mexikói öböl miatt jó magas a páratartalom is. Amikor megérkeztünk megéreztem ezt a párás időt a mediterrán növények illatával és tisztára egy Horvát nyaraláson éreztem magam. A tárgyalás érdekes volt 3 amerikai cég volt jelen 11 ember abból 2 született Amerikában ( vagy talán még egy, de az anyanyelve spanyol volt), volt afrikai, kínai, mexikói ,egy ránézésre délkelet ázsiai,  dél amerikai, indiai, perzsa én pedig a Közép-Európai vonalat képviseltem :). Érdekes kis bagázs volt érdekes akcentusokkal. No de mivel később sikerült csak megérkezni, ezért maradni kellett még a következő hét elejére és hétvégére sem jöttünk haza, hanem körbenéztünk kicsit.

Én már előre elterveztem,hogy el szeretnék menni a NASA-ba uh ez a kis malőr csak még adottabbá tette a  lehetőséget. Nagyon menő volt szerencsére a kollegámat is érdekelte, uh két kockafej módjára 6 órát töltöttünk a NASA múzeumában. Volt sok nagyon menő dolog, pl egy igazi űrsikló egy igazi Boeing 747-es tetején.

De volt ott még sok más is, egy csomó makett a régi űrhajókról. Amiket inkább egy miniatűr konzervdoboznak neveznék egy csomó régi elektromos kütyüvel. Ezekben a dobozokban néha napokat töltöttek el az asztronauták úgy, h közben mozdulni sem bírtak, de gondolom legalább maguk alá hugyozhattak. Nagyon menő lehetett akkoriban űrhajósnak lenni :) Meg volt egy életnagyságú Nemzetközi Űrállomás modell is amiben az űrhajósok tanulgatják, merre hány méter,hogy az első két nap ne azzal teljen,h mindig eltévednek. Főleg, hogy nekik még fent meg lent sincs uh egyszer a kereszteződés tűnhet másmilyennek is mint máskor.

Egy vicces sztorit mesélnék csak el, amit a mars roverről hallottam. Tehát a rovernek nem tömör a kereke ezért a kavicsok bele tudnak menni. Azért,h ne maradjanak benne, van rajta 3 sor lyuk. És a rover építői a JPL gondolták kicsit bepromózzák geek módon a céget a Marson, uh a kereken a lyukak lenyomata 3 sorban van elrendezve és minden sor egy betűnek a morze jele, hosszabb rövidebb lyukakból. (JPL- jet propulsion laboratory – a Martian-ból a dagi vicces ázsiai csávó, aki mindent megold fele idő alatt, meg a flúgos indiai, aki azt hiszi egyszerűbb jack kábellel csatlakozni a szuperszámítógéphez és fagyoskodni, mint wifin) Így hát ahogy jár-kel a róver a Marson otthagyja a lenyomatot a homokban.

Jó amerikaihoz híven azért bementem a relikvia boltba is, h vigyek valami vicces kocka dolgot életem szerelmének. Végül egy vicces feliratú pólót választottam. „ Szökési sebesség. Nem tudod otthagyni az otthonod nélküle.” El is újságoltam a Csuszinak,h kap egy kis mérnökös meglepit, persze jött a háborgás,h szar kocka meglepetés az nem kell… :) De végül tetszett neki, uh mindenki boldog volt a végén.

Másnap én az idő nagy részét napozással töltöttem a medence partján, mert tényleg szép idő lett 25°C és szép napsütés, meg is kapott a nap, aminek nagyon örültem mert januárban ez ritkaság számba ment idáig az életem folyamán. NA de a kollegámba volt még búgí (ezt a szót én honosítottam ezennel), uh kerestünk valami programot is. Még egy nap múzeum azért kicsit túlzás lett volna, uh végül egy hindu templomra esett a választás, ami úgy nézett ki mint valami mini Taj Mahal. Az egészet Indiában farigcsálták és itt, mint egy kirakóst újra összerakták.

Amikor megérkeztünk,h megnézzük ről is a helyet, épp valami szertartás ment amire kedvesen betessékeltek minket miután megszabadultunk a lábbelinktől. Épp valami éneklős rész volt, uh mi is beültünk és tapsoltunk a szerzetes forma pedig valami szertartást csinált az istenek szobrainál. Aztán megnéztük mi is közelebbről a szobrokat és egy másik teremben egy aranyozott isten szobrot meg is mostunk, vagyis hát vizet kellett rácsorgatni. Tehát folytunk az áramlattal, de nagyon tetszett,h épp ebbe csöppentünk bele.

Akit érdekelnek még képek a NASA ból annak itt a galéria:

Hi my friends, please pardon my French but ever since I started blogging I have been toying with the idea of doing an entry in English so that my dear foreign friends, who „nem beszélek magyarul”, could also have a little bit of an insight on our lives in the not so big, but far away city of Philadelphia.

So it has been around 182 days that we packed our very practically picked personal belongings in Budapest and left for the United States, knowing very little about what is waiting on the other side of the Atlantic for us and for our little furry companion, Höri. Since then we have learned an awful lot about life, different cultures, squirrels, ourselves and each other, but let me give you a short list of our most important findings so far:

You only drink Budweiser at your own risk, preferring a local brewery or your neighbor’s own home brewed beer is far more chic. Oh yes, and forget about the Coronita dear, it may be classy in Szimpla, but not here.

Walking around on your actual feet is a very surprising sight for most of those who are living outside of a city, so be prepared to drive even to your favorite coffee shop 666 feet away. If you take up walking as a hobby (as I did in the first weeks), be prepared to basically anything, from explaining to people that your car did not broke down - you just prefer walking, or (oh my god) don’t even have a car, to jumping over bushes only to find out that there is no pedestrian crossing on the suburban roads.

People actually have an idea where Hungary is, but sadly not much people know about Pálinka.. But fear not my friends, Csuszi and Dávid is here to change that! Our connection in Salgótarján hopefully will supply us with enough to get the whole neighborhood drunk before they know it.

You think you can park in tiny places? Come see our hood in Philly. Not only the cars are not monstrous, but people can actually drive and park. That is, except for me of course… Though I am getting better and better I am still the clueless blond who once raided the streets of Terézváros.

The food is awesome, you can have anything you want, anyway and anytime you want it. Authentic food of excellent quality from different parts of the world can be found in Philly, although sometimes they come in interesting pairings, like the little Sushi-Café nearby. I should know, I gained a wonderful 20 pounds since we are here.

Last but not least, living in the US has been wonderful so far. With all the ups and downs of changing our home, our faces still light up when driving home from work we see the silhouette of the downtown skyscrapers. Our families might be far away but frankly, in these 6 months I have talked more to them than in 2 years at home. And more importantly, moving from one place to another can show you what are the things that you don’t need in your life anymore. I mean old flat irons and such of course.

I hope you are doing great and miss us like hell! Enormous hugs to y’all!

Halihóó Drága Feleim!

Engedjétek meg, hogy egyből az igen tajtékos kis lovak közé csapjak, mert szorít az idő és a bundabugyi.  A Zünnepek közül én húztam a hosszabbat, ígyhát elétek tárom életünk első olyan többnapos Szilveszterének történetét, amikor a 31-ét követő napok nem szánalmas négykézlábazással, falrahányással és keserű nyálnyeldekléssel teltek.

Szóval a gyászosan a vége felé vánszorgó Kétezertizenöt utolsó napján egész nap húztam a számlákkal teli igát a munkahelyemen, és még az sem villanyozott fel, hogy alig vannak az irodában így büntetlenül lopkodhatom a menedzserek külön kis konyhájából az üdítőt és a méregdrága teát, kávét. Vagy előadhatom a Hattyú Halálát tetszőleges számú felvonásba sűrítve a fénymásolószobában míg arra a keresztbeszüttyentett nyomtatványra várok. (Ami persze nem jön, hiszen előbb rá kellene nyomni a Print gombra, ugye.) A másik jó oldala az ünnepek alatti munkának, hogy alig vannak az utakon és nyugodtan száguldozhattam Dézivel, kedves kis első autókámmal, aki nagyvonalúan legyint csak, ha elfelejtem beindítani a motort és mégis üvöltök vele, hogy miért nem indul?! Édesen mosolyog csak akkor is, mikor a lámpa helyett a távolsági fényszórót kapcsolom fel és nagyon figyelmesen pittyog, ha előremenet helyett tolatva próbálok elindulni. Parkolásoknál meg aztán igazán kedvesen félrenéz, ha véletlenül felszaladok a padkára és egy kis koccanáskát sem ver ám nagydobra. Igazi kincs az én Dézim!

Szóóval vissza a Sz’eszterhez: hazaértem után lóhalálában megfürödtem,  és hajat is szárítottam - ami nálam ultra kirittyentésnek számít – mialatt Dundi a bulira hangolta magát, azaz partyzenét üvöltetve rohangált a nappaliban, aggódó pillantásokat vetve a gallon rumjára, nehogy megfázzon a mélyhűtőben.

Végül 7körül, mint minden rendes óév búcsúztató, töméntelen mennyiségű kólával és lájmmal kísérve a Kis Rum-cájszt, elindultunk a szilveszteri buliba. Magyarán átszaladtunk az utca másik oldalára. Lassan kezd ám körvonalazódni, legalábbis az én mentális tréképemen - eztet elsőre csak elírtam, de mivel létezik a Freudi elszólás és úgy hallottam nagyon magányos, úgy gondoltam így hagyom és megalapítom a Freudi elírás fogalmát is, csak hogy legyen kivel snapszerezniük -, hogy tulajdonképpen kikkel is vagyunk itt mi körülvéve, de ezt egy másik alkalommal tárom elétek. Hiszen embereket apró skatulyákba gyömöszölni igazán kimerítő, de annál szórakoztatóbb feladat és asszem a Dalai Lámát kivéve elég sokan a nagymesterei vagyunk. De ez még korántsem biztos. Ahogy megérkeztünk, gyorsan felmértem a terepet és végigtekintve a kissé túlöltözött, de cserébe nagyon túlsminkelt – vagy épp alulmaszkírozott – csajokon megállapítottam, hogy na, ez az este kétféleképp alakulhat. Vagy mindenki szépen levetkőzi a gátlásait és úgy istenesen, könnyeden, lerészegedik, VAGY megmarad vérbeli városi yuppienak és pezsgőspoharat szorongatva ontja a szúrós pillantásokat a nőtársak felé, ügyesen oldalazva a legkecsegtetőbb férfiegyed felé. Sajnos inkább a második lett, bár a Dundi és a házigazda igencsak kitettek magukért és egymásért, és fenntartások nélkül fogadták magukba Rumcájsz évezredes tanításait, azért az estéből nem lett világirodalmi anyag. Persze mindez lehet, hogy az én hibám, hisz még mindig nem iszom, vagy legalábbis nem „rendesen”, ahogy a családunkban illik. Így azért nehéz volt élvezni, hogy órákig hallgathatom, ahogy egy középiskolai spanyoltanárnő elénk tárja a nyelvek eredetéről és fejlődéséről rögtönzött disszertációját, amit összesen két nyelv és annak is legfeljebb közepes ismeretére alapozott.

Fél 11 körül aztán elindultunk a buliba, ahova csak két lánynak volt jegye és a társaság többi 12 tagja azt tervezte, hogy ezzel a két jeggyel fog bejutni. Ez azért elég meredek mutatványnak tűnhet, de én már a Filmfesztiválon töltött önkénteskedésem óta tudom, hogy az amerikai rendezvények szervezői a leleményes beszökési kísérletek elhárításának evolúciójában a zöld szemes ostoros fejlettségi fokán járnak. Ha valahova be akarsz menni, elég csak annyit mondani, hogy a társulat tagja vagy, ide jársz évek óta répát szedni, épp az előbb vitte el egy kis cica a jegyedet, stb. stb. és már benn is vagy. Valahogy még senki sem vette górcső alá, hogy vajon hogy lehet, hogy még a csilláron is emberek lógnak ha a pénztáros Tibi csak 4 jegyet adott el… Mondanom se kell, bár QR-kódos volt a jegy, amiből a lány 26-ot nyomtatott, a jegypénztárnál arra hogy pirosan villog és sípol a leolvasó, csak zavartan annyit közöltek, hogy hát végül is két emberre szól, úh menjünk csak. Mindennek sokkal jobban örültem volna, ha nem a színpadon elmélyülten 70-es évek zenéire vonagló énekes-bohóc társulat nyekergését kellett volna hallgatni, hanem valami rendes zenét. Éjfélkor ügyesen elrontották a visszaszámlálást így a Dundival a bárpultnál idejekorán, D előtt négy másodperccel váltottuk a kultikussá vált éjféli csókot, és mikor ténylegesen elütötte az óra az éjfélt, a cukin ittas Uram már megint csak a pultos lánnyal lett elfoglalva. Osztán kiterelték a népet a hely elé ahol megtekinthettük a tűzijátékot a folyó felett, ami szupi volt csak már nagyon elég lett a napból, és gyorsan hazaübereztem a mentálisan visszamaradott szeri sofőrrel.

MÁSNAP viszont, Dundi közölte, hogy meghívásunk van az előző napi szomszéd szomszédjaihoz, ahol valami újév köszöntő brunch (magyarul „regbéd”) van, és utána együtt sokan lesétálunk megnézni a nagy múltú Mummers fesztivált, ami egyedül Philadelphiában szokás és lehetetlen kihagyni, ha az ember itt él. Mert aki kihagyja, egyből felrobban és elszenesedett kráter mered csak a helyén, s hamvaiból lelkes lepkék lakomáznak. Ezt biztos forrásból tudjuk. Tehát átmentünk, erre csendes szendvicsezés helyett 20-30 ember piál a házban, keményebben, mint előző bármelyik este, folyt a vodka és részeg csajok twerkeltek a konyhában. Ekkor délelőtt tizenegy volt és épp hogy csak felébredtünk. Délután kettőre Dávid fejfájása szerencsére – megmagyarázhatatlan módon - már teljesen elmúlt és közölte, hogy nem is olyan szar ez a Bládiméri, nem is érti miért nem szerette eddig. Hömm. Háromkor végül az utolsó nőt is sikerült kirángatni a lakásból, aki a hűtőből vette elő a sörrel teli retiküljét, és indulhattunk a városközpont felé a fesztiválhoz. Odafele úton 3 kocsmában álltunk meg annak ellenére, hogy mindenkinél volt egy hátizsák kizárólag piával tele, nehogymár szomjasak maradjunk. Itt már Hörcsög is velünk volt, gondoltam ketten könnyebben haza tudjuk majd ráncigálni a testes Dundicskát, meghát hadd mulasson a kis drága, neki is Újév van. Nagyon tetszett neki a részeges tömeg, azonnal a fejébe vette, hogy mi az ő buta kis birkanyája vagyunk úh ehhez méltón próbálta is összetartani a csapatot, vigyázva hogy senki ne maradjon le túlságosan hányni. Ahogy a belvároshoz közeledtünk már messziről lehetett hallani a tömeget és a dübörgést nomeg az eldobált sörösdobozok mértékéből is lehetett sejteni, hogy kő kövön nem igazán maradhat ezen a feszkón. Maga a fesztivál egyébként csatakrészeg, teljesen groteszk, sehovasem illő jelmezbe bújt felvonulókból áll, akik a Hülye Járások Minisztériuménak dolgozóit megszégyenítően bukdácsolnak előre-hátra-oldalt-vissza. A haladásirány nehéz megválasztása miatt is húzódhat el szerintem ez a rendezvény minden évben 7-8 órásra, bár a megtett táv alig 1,5 mérföld.

Forrás: visitphilly.com

És ide pont be is illettünk. Én megint viszonylag gyorsan - alig 8 óra bulizás és kóválygás után - elfáradtam, úh hazajöttünk Hörcsöggel, de a bulit mindenképp jól leírja, hogy Dundi holtrészegen ért haza este fél9-kor(!) a szomszéd házigazdával karöltve, aki másnap cserébe megkérdezte tőle, hogy ugyan mikor jött el. De neki mondjuk úgy kellett a hátsóajtón betörnie a saját házukba, úgyhogy megbocsátjuk, hogy nem emlékszik sokra. Nah szóval Boldog Kétezertizanhatot mindenkinek, nekünk ez lesz a nagy Amcsi Évcsi!

Kedves Rajongók!

Már rég nem született új bejegyzés pedig eltöltöttük első karacsonyunkat és újévünket is az Új Világban. Mivel mindig lusta vagyok nekiállni a bejegyzésnek az időigényessége miatt ezért most úgy döntöttem nem törödünk az elgépeléssel és a csoda helyesírásommal csak irok ezerrel. Ahogy a Körte Ízű Tejesital  (kisebb csúsztatásokkal) mondaná (első megfejtőnek ingyen vacsi Phillyben :), „Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz, És ami csonka itten, az egész lesz”.

Szóval első felvonás előkészületek a karácsonyra. Advent 4. Vasárnapja vasárnap délután 4.30. Ajaj még mindig nem adtuk fel a dobozt és csak telik az idő… uh septiben autóba ugrottunk és elrobogtunk az egyetlen nytiva lévő postára a belvárosba. Kicsit messzebb sikerült parkolni de odaértünk a zárás előtt egy órával. Persze kígyózó sorok mindenki most akarja feladni a csomagjat karácsonyra,h még odaérjen. Bealluk a sorba persze mindez azért kisebb csetepaté övezte köztem és kedves feleségem között aki halogatta a doboz elintézését, uh azért paprikás volt a hangulat. Odaérünk persze semmi papirunk nincs kitotve, uh elkezdjuk keresni,h akkor merre hány méter. Én persze azon az állásponton vagyok,h akkor kérdezzük meg, amiről ő hallani sem akar mert akkor interakcióba kell lépni az idegenekkel és amugy se tud senki semmi többet mint mi szerinte :) No én azért akcióba léptem és szépen kiderültek a dolgok, közben lejmoltunk cellukszot mert a nem átlatszó ragasztót amit vittünk nem elfogadható a néphiedelem szerint amit helyben megtudtunk. Szóval végül egész jól feladtuk a dobozt. Szóval stressz mentesen kocogtam vissza a kocsihoz mert persze a parkolás már lejárt közben. No de sebaj nem büntettek  uh beugrom a kocsiba,h a Csuszit felvegyem a postánál. Egy rendőr ment előttem de már nem tartok annyira tölük mert tényleg elég baratságosak velünk. Felrakja villogót és lehúzódik, na ez már nem olyan jó előjel körbenézek erre látom,h nincs dfelkapcsolva a lámpa. Felkapcsolom de addigra már késő volt mögém jött és félrehajtott. No elkezdtem gondolkozni ilyenkor mivan, még otthon olvastam,h ha megállitanak akkor nincs ugrálás nincs kapcsolgatás meg nyulkapiszka mert jön a sokkoló meg a 50 000 Volt és a kárpitnak annyi a brunyától…:) Uh szép nyugodtan ültem a kezem a kormányon minden úgy ahogy hagytam a zene is. Először egy dög nagy reflekorral belevilágitanak a visszapillantóba uh teljesen elvakulsz, kb nem latod mikor jönnek  a kocsihoz. Kb 2-3 perc mulva szépen taktikusan két oldalrol egyszerre két koma támadott be még több kézi lámpával,h megnézzék biztos nem akarom e oket lelőni. Persze utána az én oldalamon lévő akkor mutatta,h húzzam le az ablakot és hogy jóestét tudom-e  miért állított meg stb. Persze én még kissé lihegtem és egyre jobban izgultam, uh először jött a szokásos bevándorlos kérdéssor mit csinálok itt, hol dolgozom, mit stb. Aztán forgalmi jogsi, na itt jött az igazi meglepetés. Nézegeti a jogsimat(magyar) és kérdezi:

• Ez micsoda?
• Mondtam neki szépen,h ez az Unio által kibocsájtott engedély.
• Van nemztközi jogsim?
• Nincs
• Akkor én biza nem vezethetek ebben az államban.
• De hát nekem az okmányirodában(ami csak jogsikkal foglalkozik) aztmondták, ez rendben van.
• Rosszul mondták, én itt csak az állam által kibocsájtott engedéllyel vezethetek.
• Kié az autó?
• A feleségemé?
• Ő holvan?
• Ott vár a postánál (kb 100 méterre)
• Hívjam fel
• Nincs nála telefon…

Na de ekkor már szerencsére a Csuszi megunta a várakozást meg látta a rendőr villogot és sétált felénk. Uh mutatom a komának- aki egyébként csak fekete ruhában volt de mg az óraszíja is(ez előírás a fogorvosom aszisztensnőjétől tudom :) és meglehetősen kihalgatósra vette a stílust - ,h ott sétál. No erre akkor maradjak veszteg. Odamentek hozzá persze nála semmi papír nem volt. A rendőrök hüledeztett,h lehet a postán papírok nélkül intézkedni….? Hát igen lehet azok csak a pénzt nézik nem a sminkedet :) Szerencsére a Csuszi tudta felből a TAJ számát, uh a két SAS (ahogy mi a rendőröket hívjuk) visszavonult a kocsijukba és egy 5-10 percig szöszmötöltek, gondolom utánanéztek a számítógépükben és mindent rendben találtak. Én persze eközben már nagyon elkámpicsorodtam,h most mi lesz. De végül visszajöttek dádá és a Csuszi vezessen haza, büntetés nuku. Itthon utánanéztem, persze e kormány hivatalos okmányiroda oldalán az van,h lehet otthoni jogsival vezetni, uh azota van egy kinyomtatott példány a kocsiba ebből a szabályból és mindig felkapcsolom a lámpát :)

No tehát a csomag feladva jöhet a karácsony:) Az egyik kollégámtól kaptunk egy doboz karácsonyi kacatot ami nekik a garázsban is már csak a helyet foglalta, uh mi ebből gazdálkodtunk. De tök szépre sikerült a lakás.

Plusz a ház előtti fára is feltekertünk egy izzósort mert láttam,h ez divat és tök jól néz ki tőle az utca. Közben már én is elmentem megszerezni a Csuszi meglepi ajándékát egy csini kabátot és ő is nagyon rejtegetett valamit. Otthonról is kaptunk csomagokat, többet is mint amire számítottunk uh abszolút lef voltunk már készülve a karácsonyra. Volt bevásárlás kajatéren is végülis egy kis Amerikai-Magyar fúziós vacsorát terveztük a Csuszi kedvencét a tejszínes húst és az itteni karácsonyi ételt a sült sonkát akartuk összehozni, uh végül a tejszíneshúst sonkával készítettük el ami nagyon finom lett.

Vagyis én készítetem mert ő még dolgozott 24-én (itt a 25 az iagzi ünnep). Tehát hazaért odakészítettük az ajándékokat a karácsonyfának álcázott állólámpa alá és kezdődött a buli.

Először a mi meglepieinket néztük meg. A kabát tetszett a Csuszinak, mert ilyen csinit választottam és ő persze sportosra számított tőlem, de végül hidegnek bizonyult uh nem jött be.

Mellékszál

 Visszavittük kb 1 héttela vásárlás után és szó nélkül visszautalták a pénz, semmi miért? meg használtad-e? meg nincs semmi baja?. Az egyetlen kérdés az volt,h visszautalja kézpénzt adjon vagy ajándékutalványt…:)

Az én ajándékom egy hatalmas doboz volt uh nem is tudtam mit sejtsek. Persze a nagydobozba kis doboz volt:) és benne egy kosárlabra. Egy csodaszép Spalding kül/beltéri labda. A Spaldingról annyit érdemes tudni,h amikor még tizen évesen kosaraztam mindenki álma egy Spalding labda vagy gatya volt de eszméletlen drága volt és alig lehett kapni. És most meg kaptam egyet, uh oda voltam meg vissza.  Utána a Csuszi családjának a küldeménye jött csini ruhák amiket fel is avattunk még aznap meg másnap a szomszédoláskor + a Csuszi szilveszterkor is. Közben a Márti és a Sulcz is megérkeztek és skype-on keresztül együtt nyitottuk ki az ő csomagjukat, amit a Mártiék és a Juliék csináltak nekünk közösen. Nagyon menő cuccokat kaptunk volt egy kis hazai, persze nem a Petofi rádió válogatás cd-je, hanem pirosarany, erős pista,húsleves kocka, sportszelet, tibi meg boci csoki és szalon cukor. Uh mindennel elvagyunk most látva, a Csuszi azóta megint eheti az erőspistát az ujjával én meg használhattam alaplének a szilveszteri lencséhez a kockákat. Volt még benne persze tök cuki levél, meg a Csuszinak egy naptár amiben lehet színezni – most is épp azzal játszik – nekem meg egy aláöltöző felső a hidegebb időkre. No másnap gondoltam fel is szenteljük a felsőt meg a labdát uh elmentünk a közeli parkba dobálni. Ja azt még idáig nem említettem hogy karácsonykor 20 °C volt és kb 100%os páratartalom. Azt hiszem ez volt életem második legmelegebb karácsonya (Floridát leszámítva 18 éves koromba, de ott számolni lehetett ezzel), uh érdekes volt ezt is megtapasztalni. Emberek rövidgatyába futkostak meg bicikliztek, és is csak a megszokás miatt öltöztem fel. No tehát most gondoltam akkor nem öltözöm túl magam, uh csak az újonnan kapott hosszú ujjú aláöltözőm és egy melegítő volt rajtam. Kicsit pattogtattam, de 5 perc alatt kiderült,h ez bizony jófajta aláöltöző mert dőlt rólam a víz, uh lakaptam azt is.(december 25-é ről van szó…) Aztán jött egy szeri srác – mondjuk ezt nem kell igazán kiemelni mert én voltam ez egyetlen fehér- és kérdeztem tőle,h nem játszunk-e egy kicsit? Játszottunk de nem valami nagy tempóban persze jó béna voltam,de ő is uh annyira nem volt gáz, de kiderült hogy az állóképességemet otthon felejtettem Magyarországon. 5-10 perc után kipurcantam, a fjem majdnem felrobbant olyan volt a pulzusom plusz majdnem kirókáztam a semmit ami a gyomromban volt…:)

No de a lényeg,h tök jó kis hosszú hétvégénk volt. Meglehetősen nyugodt és nagyon jól debütáltak az ajándékok is. Így telt a mi első külhoni karacsonyunk.